A sátánizmus vallásként 1966-ban vált hivatalossá, amikor is Anton Szandor LaVey Amerikában megalapította a Sátán egyházát (Church of Satan), és az egy évvel később megjelent könyvében, a Sátáni Bibliában pontosan meghatározta a vallás ideológiáját, dogmatikáját és gyakorlatát, amelyek egyértelműen elválasztják a sátánizmust az ördögimádattól. A sátánizmust hivatalosan önálló vallásnak ismeri el többek közt az Amerikai Egyesült Államok kormánya és hadserege, valamint az Egyesült Királyság hadserege is.
A sátánizmus lényege az egyén fontossága, a létezés és az élet tisztelete a felsőbb hatalmak helyett; az egyént tekinti istennek. Ebből látható, hogy a sátánizmus ateista, pontosabban autodeista vallás. Vallja azt, hogy nem a jámborság, a behódolás, a remélt túlvilági örömök miatti földi szenvedés a helyes, hanem a kifejlett ego, az erő és az örömteli élet megélése az „itt és most”, és az „élvezet -- NEM kényszeresség” jegyében (vö. sátáni bűnök).
A sátánista vallás nem kéri híveit törvénytelenségekre, emberáldozatokra, véres jelenetekre; ezek az ördögimádat jellemzői. Nem használnak „kifordított” keresztény jelképeket (pl. fordított kereszt); jelképe a Baphomet-szimbólum. Nem folytatnak térítést.
A sátánizmusban a Sátán a következőket jelenti (A kilenc sátáni kinyilatkoztatás):
-
Sátán az élvezetet képviseli az önmegtartóztatással szemben!
-
Sátán az életet képviseli a szellemi vágyálmok helyett!
-
Sátán a szennyezetlen bölcsességet képviseli a képmutató önámítás helyett!
-
Sátán az arra érdemesekkel szembeni kedvességet képviseli, ahelyett, hogy szeretetünket idegenekre pazarolnánk!
-
Sátán bosszúállást hirdet, ahelyett, hogy odafordítanánk a másik orcánkat!
-
Sátán a felelősséget képviseli a felelősek iránt, ahelyett, hogy lelki vámpírokkal foglalkoznánk!
-
Sátán azt hirdeti, hogy az ember csupán egy az állatok közül – néha jobb, de többnyire rosszabb a négy lábon járóknál –, aki az „istentől való lelki és szellemi fejlődése” révén valamennyi élőlény közül a legveszélyesebbé vált!
-
Sátán a bűnöknek nevezett dolgokat hirdeti, mert ezek vezetnek a testi, szellemi vagy érzelmi kielégüléshez!
-
Sátán az egyház legjobb barátja, hiszen az egyház neki köszönheti, hogy még mindig tevékenykedhet!
A vallás által hirdetett törvények, amelyek minden sátánistára jellemzőek (A földi sátánizmus tizenegy törvénye):
-
Senkinek se adj tanácsot, csak ha megkérnek rá.
-
Ne beszélj a gondjaidról másoknak, hacsak nem vagy biztos abban, hogy igazán hallani akarják.
-
Ha másvalaki tanyáján tartózkodsz, mutass tiszteletet, máskülönben ne menj oda.
-
Ha a tanyádon egy vendég bosszant, bánj el vele kegyetlenül.
-
Ne közeledj senkihez szexuálisan, hacsak meg nem kapod tőle az erre felhatalmazó jelzést.
-
Ne vedd el azt, ami a másé, hacsak az nincs terhére a tulajdonosának, és erre kifejezetten fel nem szólít.
-
Ismerd el a mágia hatalmát, ha sikeresen használtad vágyaid eléréséhez. Ha tagadod a mágia létezését miután használtad, mindent elveszítesz, amit szereztél.
-
Ne panaszkodj olyasmik miatt, amikkel nem kellene foglalkoznod.
-
Ne árts kisgyerekeknek.
-
Ne ölj nem emberi állatot, hacsak rád nem támadnak, vagy ha élelemre van szükséged.
-
Amikor közterületen jársz, ne háborgass senkit. Ha valaki téged háborgat, szólítsd fel, hogy hagyja abba. Ha tovább háborgat, pusztítsd el.
A vallás által bűnnek kikiáltott dolgok, amelyeket minden sátánista kerül: ostobaság, pózolás, szolipszizmus, önámítás, csordaszellem, szűklátókörűség, a múlt feledése, önromboló büszkeség, az esztétika hiánya. |